Nagycsaládosok Dunaszentgyörgyi Egyesülete

"MIKÖZBEN MEGPRÓBÁLUNK MINDENT MEGTANÍTANI GYERMEKEINKNEK AZ ÉLETRŐL, GYERMEKEINK MEGTANÍTJÁK NEKÜNK, HOGY MIRŐL IS SZÓL AZ ÉLET"

 

   Események - 2013. évben

 

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kíván a Nagycsaládosok Dunaszentgyörgyi Egyesülete, minden tagcsaládjának, támogatójának, és ismerősének!

karacsony_01.jpg

                                                                ~ * ~

Tücskök is kísérték a Szentgyörgyi Mikulást

Különleges élményben részesülhettek a gyermekek, szülők, és nagyszülők december 7-én, a helyi Faluházban, a Nagycsaládos egyesület rendezvényén. 
A Mikulásváró műsor maga is meglepetés volt számunkra: Béresné Kollár Éva – zenepedagógus - csapatával lenyűgözött kicsiket-nagyokat egyaránt.
Kedves bemutatkozással kezdtek, s az egyes zeneszámok által megismertük a Tücsök Zenés Színpad ifjú tagjait név szerint is. A személyes figyelem, és hogy a vezető az élet más területein is figyelemmel kíséri, támogatja Őket, vezethet el ahhoz az egységhez, összetartáshoz, ami az előadásból végig sugárzott.

mikula-02.jpg

Nagyon tetszett a sok vidám dal, melyből számos ismerősen csengett. Mikulásról, hóemberről, gyerekekről szóltak az elsők. Éva pedagógus voltáról tanúskodik, hogy bevonta a hallgatókat a produkcióba. 
Ő, aki több neves díj birtokosa, most elnyerte a legkisebbek elismerését: egyik egy év körüli kislány hangos sikollyal díjazta a produkciót, mások táncra perdültek, lelkesen tapsoltak. A gyönyörű hangok „célba értek”.
A kicsiktől a nagyokig, az ovis slágerektől a világhírűekig sodródtunk a ”Tücskök” műsorával, mígnem megszólalt egy, a Mikulást váró ének. 
Közösen hívtuk, s a várva várt pillanatban megjelent az ajtóban egy igazi, ősz szakállú, mosolygós Mikulás. Nem csak a szeme mosolygott, viccelődött is velünk. Kiderült, Ő csoki - és gyerekpárti, ugyanis az édességet előételként szereti fogyasztani. Ha a szülők mindegyike nem is, a gyerekek ezzel egybehangzóan értettek egyet.
A szemfülesek a krampuszok osztotta szaloncukrokból több marékkal is megszereztek, a székek alól is felszedték a repülő édességeket. Többeknek a cukor a fején landolt, így mindenkinek jutott az égből pottyant finomságokból. 
Ovis és kisiskolás gyerekek megilletődve mondták a mondókákat, énekeltek a Mikulásnak, akinek piros járműve, ha nem is az égbolton, de a nemrég még havas aszfalton tovasiklott.
Mi is hazaindultunk.
Köszönjük a Tücsök Zenés Színpad tagjainak, hogy fényt, melegséget, örömet hoztak a karácsony előtti várakozásba!

Reznákné Horváth Katalin

 

                                                                ~ * ~

Szabadka - Palicsi kirándulás

A Nagycsaládosok Dunaszentgyörgyi Egyesülete 2013. november 16-án, autóbuszos kirándulást szervezett Szabadkára és Palicsra, 40 fős résztvevői létszámmal. Ennek során megtekintettük a Szentkút Kegyhelyet Palics mellett, és az Állatkertet. Nagyon köszönjük Kovács Somogyi Hajnalkának a szervezésben nyújtott segítségét, valamint kísérőnknek, Máté Emesének a szívélyes kalauzolást. A programok csodálatosak voltak, még az időjárás is a kedvünkben járt, a szép napos idővel. Nagyon jól éreztük magunkat, reméljük, még visszatérünk ezekre a szép helyekre!

szabadka_01.jpg

 

                                                                ~ * ~

Régiós nagycsaládos találkozón jártunk

Paks, 2013.09.28

Régiós nagycsaládos találkozóra várták a nagycsaládosokat Pakson, az ürgemezei szánkódomb és környékére a hétvégén, ahová Pécsről, Bátaszékről, Dunaszentgyörgyről, de még Kalocsáról is érkeztek, közel 500-an. Az eseményt a paksi egyesület szervezte, a NOE A-Duna Régió közreműködésével.

regios_01.jpg

A rendezvényen a cserkészek különböző feladatokkal, vetélkedőkkel várták az érdeklődőket, de volt baleset-imitáció is: az állomáson különböző töréseket, vérzéseket, horzsolásokat, zúzódásokat kezeltek. Az összejövetelen természetesen kulturális programok is voltak, a nagyszínpadon egymást váltották a fellépők. A Paksi Vegyeskar után többek közt a Kalocsai és a Kajdacsi Néptáncegyüttes is bemutatkozott, de a Tini Tüsik is lázba hozták a közönséget. A nagycsaládosok régiós találkozójának paksi eseménye délután a különböző ügyességi és elméleti feladatok eredményhirdetésével zárult.

A Nagycsaládosok Dunaszentgyörgyi Egyesülete húsz fős csoporttal érkezett a rendezvényre, és a kispályás foci bajnokságon ezüst érmet szerzett.

Köszönjük a lehetőséget a Szervezőknek és a Támogatóknak, és gratulálunk a magas színvonalú rendezéshez.

                                                                ~ * ~

 

Zenta város ünnepén

2013. szeptember 7.

A Nagycsaládosok Dunaszentgyörgyi Egyesületének 50 fős csoportja, a TINCSE meghívására érkezett az ünnepségsorozat szombati eseményeire. Szívből köszönjük Juhász Béla elnök úrnak és a Tisza-menti Nagycsaládos Egyesület tagságának a kitűnő vendéglátást és a csodálatos programokat.

"Keviben, a Népek tánca, népek zenéje elnevezésű énekes-táncos vetélkedővel vette kezdetét szeptember 5-én a Zenta város ünnepe alkalmából szervezett többnapos, gazdag és tartalmas rendezvénysorozat. A program szeptember 6-án az Európai civil kultúra projekt eseményeivel és a mára már hagyományossá vált nemzetközi hőlégballonversennyel folytatódott. Ezzel párhuzamosan megnyitotta kapuit a vásári forgatag, a bor- és a kézművesutca is.

zenta_2013_01.jpg

 

A Városi Múzeum a századfordulót váró Zenta utcáira kalauzolta el a közönséget a kiállított fényképek és tárgyak segítségével. A főtéren a hagyományőrző csoportok testvérvárosi találkozójának részvevőivel benépesült a nagyszínpad is, aztán Boban Marković és zenekara lépett fel, majd a zentai Ágota & Her Friends és az Oliver & Friends együttes műsora következett.  Szombaton a főtéren tíz-egynéhány civilszervezet mutatkozott be a kiállítóhelyeken, de nem maradt el a már hagyományosnak számító virágkötészeti verseny sem.  A Zentai Magyar Kamaraszínház színészeinek előadásában újra megelevenedtek az 1697-es zentai csata történései, majd tűzijátéknak örvendhettek a városnapi mulatság részvevői. Ezután Kocsis Tibor, az X-Faktor győztese, Muri Enikő, a tehetségkutató verseny döntőse és Brasch Bence, a Csillag születik énekese adott koncertet, majd az  O-ruk és az Allow együttes bulija következett.  Vasárnap a délelőtti órákban nemzetközi íjászversenyt és modellbemutatót tartottak, este a főtéren Zenta legendás zenekara, a Szőke Fiúk és Barátaik muzsikáltak az örökzöld zene kedvelőinek".

 
                                                                ~ * ~
 
KIRÁNDULTUNK A CSODÁK PALOTÁJÁBA
 
2013. június 19-én, pénteken kirándultunk egy nagy busszal, sok kisgyermekes nagycsaláddal, a Nagycsaládosok Dunaszentgyörgyi Egyesülete szervezésében Budapestre. A Csodák Palotájába látogattunk el és benéztünk a Camponába és a Tropicariumba is.  A korai indulás ellenére fantasztikus napot hagytunk magunk mögött. Fél kilencre értünk fel, így másfél órát várnunk kellett a nyitásig, de adig sem unatkoztunk, hiszen ott volt a játszótér és a Campona látnivalói. A kávé helyett az ébresztőnk LL. Junior jelenléte volt, bár fényképet nem tudtunk kérni tőle, maga a találkozás egy „hírességgel” felvillanyozott bennünket. Gyorsan eltelt a várakozási idő és máris ismerkedhettünk a sok-sok játékkal, fizikai jelenségeken alapuló kiállítási tárgyakkal, amiket sorra ki is... próbáltunk. Sok érdekességet láttunk és még többet tanultunk. Szöges ágyon feküdtünk, a tükörképünkkel versenyeztünk, reflexünket is ellenőriztük, s az egyensúlymérő gépnél időztünk. Megnéztünk egy érdekes fizikai előadást számos kísérlettel, amiből rengeteget tanultunk.  Utána szabad program volt. Mi a mamámmal és barátnőmmel megnéztünk a moziban egy fantasztikus vígjátékot Adam Sandler főszereplésével. Nagyon sokat nevettünk, a film hatása alatt álltunk! Ettünk egy fagyit, és egy gyrost. Sokat beszélgettünk és rengeteget nézelődtünk. A hazaindulás ideje igen hamar eljött, s hazafelé megéreztük a korán kelés miatti fáradtságot, így többen elaludtunk a buszon. Így telt a kirándulásunk a Csodák Palotájába. 
                                                                                                                                                                                                                                 
Róth Mónika
 

csodakpalotaja_02.jpg

                                          ~ * ~

Zentaiak vendéglátása a Szent László Napokon /Szekszárd/
2013. június 29. szombati rendezvények

kep085.jpg

                                          ~ * ~

INGYENES TÁBOROZÁS! FIGYELEM! A JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ LEJÁRT! :-(

Négy fiatal részvételére kaptunk lehetőséget, 16-25 éves korig, a partner szervezetünk által szervezett ingyenes táborozásra, teljes ellátással.

Ideje: 2013. június 23 - 29.
Helye: Szálka

Ha szeretnél egy teljes hetet, jó társaságban, szép környezetben és kötetlen formában zajló kreatív foglalkozásokkal tölteni, akkor ITT A HELYED!

Végzettségtől függetlenül lehet jelentkezni.

Sok szeretettel várunk Benneteket! Szólj barátaidnak is!

Programok:
Strandolás, kirándulás, ismerkedési est;
Készségfejlesztő foglalkozások;
Délelőttönként irodalom, versmondás,
műelemzések, játékos, kötetlen formában;

Jelentkezés:
20/232-6465

tabor_01.jpg

                                          ~ * ~

 Vendégségben a Vajdaságban

A Nagycsaládosok Dunaszentgyörgyi Egyesületének 40 fős csoportja a Kolibri Nagycsaládosok Egyesülete által 2013. május 11-én szervezett I. Testvérszervezeti Találkozón vett részt a noszai Róka-tanyán (Hajdújárás/Vajdaság).
kep070_m.jpg

- Szabadkán városnézésen vettünk rész Máté László és Máté Emese vezetésével, akiknek szívből köszönjük a kedves kalauzolást. Megtekintettük a városházát, annak tanácstermét, és a nagyteremben rendezett festmény kiállítást. Megnéztük a főteret, a főkonzulátust és a Raichle-palotát. Ellátogattunk a volt kaszinóba, ami most könyvtárként funkcionál. Ezután a nagytemplom megtekintése következett. A városnézést fagyizás, és séta a főutcán zárta, majd az ebédelni indultunk autóbuszunkkal Nosza településre.

"A találkozó célja: a nagycsaládok (ezúttal a vezetők is) egymást ismerő és segítő közösségekké szervezése, valamint az együttműködés, képzés, tapasztalatcsere és barátkozás kialakítása a vezetők között. A város zajától és életütemétől távol eső Róka tanya és környéke alkalmat nyújtott a természet és néprajzi ismeretek gazdagítására is.

Program: A Kolibri NCSE sorrendben 3. Anyák napi műsora 15 órától
Krizsán Vilmos a VANCSESZ elnökének köszöntője
Haskó István a hajdújárási Helyi Közösség elnökének köszöntője
Major Balázs, a Nagycsaládosok Dunaszentgyörgyi Egyesületének elnöke bemutatta egyesületüket
Egyesületek rövid bemutatkozása
Zsoldos Ferenc a Magyar Nemzeti Tanács Civil Konzultatív Testületének elnöke – Magyar civil élet a Délvidéken
Ricz András a Regionális Tudományi Társaság elnöke - a Vajdasági magyar civil stratégia által megfogalmazott, délvidéki civil fejlesztési elképzelések
Hulló István biológus, a szabadkai Városi Múzeum igazgatójának rövid helytörténeti előadása.
A Kolibri baba mama klub nyílt napja. A gyerekeket asztali tenisz, csocsó asztal és trambulin várta.

A rendezvényt a szabadkai városi képviselő-testület is támogatta".

Szívből köszönjük a meghívást Gajda Nóra elnök asszonynak, és a Kolibri Nagycsaládos Egyesület tagcsaládjainak, a nagyszerű programokat és a kitűnő vendéglátást!

                                          ~ * ~

 

NAGYON BOLDOG ANYÁK NAPJÁT KÍVÁNUNK!

 

anyak_napja_01.jpg

                                      

                                          ~ * ~

 

A 2013-as évad utolsó népfőiskolai előadását szervezte meg a Faluházban a Nagycsaládosok Dunaszentgyörgyi Egyesülete 2013. április 09-én, kedden, 17 órától. A nyilvános előadásokat a Paksi, Vak Bottyán Gimnáziumból érkezett "Ifjú tudorok" - tanulók tartották.

1. előadás: Kovács Árpád 9. A: Túl a csillagokon;
2. előadás: Bregovics Ingrid 12. A: A grófnő, - Teleki Blanka a büszke, magyar nő szimbóluma.

A találkozó végén minden résztvevő ajándékot kapott a szervezőktől a Meglepetés magazin és az Autó magazin támogatásával.

teleki.jpg

 

~ * ~

 

Népfőiskolai előadás volt a Faluházban 2013. március 12-én, kedden, 17 órakor, a Nagycsaládosok Dunaszentgyörgyi Egyesülete szervezésében.
Címe: Fegyvernyugvás, vagy harmónia? - emberi viszonyaink.
Előadó: Gyöngyösi Olga középiskolai tanár.

A jó hangulatú, érdekes előadás után, a szervező egyesület minden résztvevőnek ajándékot adott a Meglepetés magazin, és a Kismama magazin támogatásával.

nepf130312_02.jpg

*

Népfőiskolai előadásra várták 2013. febr. 12-én, kedden, 17 órára  a helyi Faluházba, a Nagycsaládosok Dunaszentgyörgyi Egyesülete tagcsaládjait és az érdeklődőket.

Az előadások címe: 1./ Barta Kitti: Több megismerni, mint elítélni! 2./ Csók Vanda: Csók István rokona vagyok.

Az előadásokat "Ifjú tudorok" tartották, a Vak Bottyán Gimnázium tanulói.

A rendezvényen jelen volt Dr. Csók Sándor, Csók István festőművész leszármazottja, aki a családi legendárium színes történeteivel egészítette ki Csók Vanda "Ifjú tudor" előadását.

A jó hangulatú és hasznos előadások minden résztvevője ajándékot kapott, a "Nők Lapja Konyha - 100 bevált recept" különkiadása támogatásával!

Köszönjük a doktor úrnak és a tanulóknak is a fáradozását.

nepf_2013.02.12.jpg

*

2013. jan. 15-én, kedden, 17 órakor évadnyitó Népfőiskolai előadás volt a Faluházban, a Nagycsaládosok Dunaszentgyörgyi Egyesülete szervezésében.
Címe: "Segítség, - pénzhez jutottam!“ – Ötletek és praktikák. Előadó: Kállai Orsolya, munkaügyi szakértő.

A jó hangulatú és hasznos előadás minden résztvevője ajándékot kapott, az UNICREDIT Bank jóvoltából.

nepf13.01.15.jpg

 

*

 

Bort, búzát, békességet, sötétségben fényességet!
Új esztendő újat hozzon, régi jótól meg ne fosszon.
Ki barát volt, az maradjon, ki elindult, az haladjon!

Boldog Új Évet Kívánunk mindenkinek!

buek_02.jpg

 

*

Békés, boldog Karácsonyt,
és eredményes új évet kívánunk!

karacsony_01.jpg

 

*

Magyar termelőkkel a családokért

Több, mint 70 tonna élelmiszert, 2012 darab, egyenként 35 kg-os élelmiszercsomagot adományoz az Emberi Erőforrások Minisztériuma rászoruló családoknak.

termelokkel_01.jpg

A több mint 20 millió forintos adományt a Magyar Piac Szövetkezet szervezésében, magyar gazdák termékeiből, a szövetkezet és a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) önkéntesei állították össze.
Egyesületünkből 29 rászoruló tagcsalád részesülhetett az adományokból, ami december 14-én kiosztásra került.

Hálás szívvel köszönjük a Támogatónak, valamint a Programban résztvevő munkatársak, és az önkéntesek fáradozását!

 

*

 

Mikulás - program a Dunaszentgyörgyi Nagycsaládosoknál


Ez évben, a tavalyihoz hasonlóan, kézműves programmal várta a gyerekeket – és a Mikulást - a Nagycsaládosok Dunaszentgyörgyi Egyesülete. December 8-án, szombaton délután a Faluházban ügyeskedhettek a kicsik és nagyok, a Karácsonyra hangolódva. A legapróbbak színes só-gyurma, karácsonyi kifestők és gipszformák festése közül választhattak, a gyermekkezek alól színes karácsonyi angyalkák is kikerültek, a legnagyobbak pedig gyöngyökből fűzhettek mindenféle gyönyörűséget.

mikulas_02071.jpg
Természetesen, idő közben az öreg Nagyszakállú is megérkezett, akit a gyerekek nagy örömmel fogadtak. Akadtak nagyon bátrak, akik lámpalázat nem ismerve, hangosan énekeltek a kedves Télapónak, és persze voltak félénkebbek is, akik a szereplést inkább átengedték másoknak. A krampuszok zsákjából és a Mikulás kezéből, azért mindenkinek jutott egy kis finomság. Miután elbúcsúztunk a jó Mikulástól, a gyerekek többsége újra belevetette magát az alkotás sűrűjébe, néhányan 10-12 remekművel is hazaindultak a program végén. Hangulatos, családias két órát töltöttünk együtt mintegy harmincan, ahol mindenki talált a korának, érdeklődésének és kézügyességének megfelelő elfoglaltságot.

Farnekné Csicsó Adrienn írása nyomán

 

* * *

Kistérségi nagycsaládos találkozó

Még az időjárás is a kedvünkben járt a Kistérségi nagycsaládos találkozó napján, derült, napfényes, meleg idővel, október 20-án. Délelőtt 9 órakor kezdtünk a faluházban, a régióból érkező vendégek fogadásával. Több településről is érkeztek résztvevők, így Tolnáról, Paksról, Ercsiből, Bátyáról, Szekszárdról, Kalocsáról, valamint a Vajdaságból, Szabadka környékéről. A délelőtti programokon a gyerekeket kézműveskedés, arcfestés, társasjáték és sakkversenyek, valamint sportvetélkedők várták. A nap folyamán minden tevékenységért mosolycsekket adtunk, amit délután különféle, érdekes ajándékokra lehetett beváltani, a gyerekek nagy örömére. Míg a gyerekek önfeledten tevékenykedtek, addig a felnőttek Gyöngyösi Olga vezetésével, kommunikációs tréningen és csapatépítő programon vettek részt, amit 9-10 fős csapatokban játszottak és hajtották végre sikeresen a feladatot. A teraszon két bográcsban főtt az ízletes gulyásleves Farnek István főszakácsunk keze munkája által, amely hamarosan el is készült.

kistersegi_01.jpg

A Vajdasági vendégcsoport számára, a délelőttre, Szekszárdon szerveztünk programokat. János Anna vezetésével megnézhették a Városházát és a Szentháromság szobrot a városközpontban. A kétezer éves, 33 000 lelket számláló városban található I. Béla király szobra, a Vármegyeház parkjában a Borkút, valamint Szent Lászlónak, Szekszárd védőszentjének a szobra is, csakúgy, mint Tolna megye címerének kőbe vésett változata. A Kálvária-kilátó megtekintése a csoport késése miatt, most elmaradt.

Az ebéd elfogyasztása után az ünnepélyes megnyitóval folytatódott a program 14 órakor. Major Balázs, a Nagycsaládosok elnöke megemlékezett a NOE 25. születésnapjáról, és köszöntötte megjelenteket. Elmondta: - A Nagycsaládosok Országos Egyesülete 1987-ben alakult azzal a céllal, hogy a magyar társadalom legfontosabb értékeit megfogalmazzák: az élet, az anyaság tiszteletét, a házasságok erősítését, a jövő generációjáért érzett felelősség erősítését, valamint a nagycsaládosok sajátos érdekeinek képviseletét és szolgálatát. A nagycsaládosok a társadalom egyik kisebbsége, de ők tesznek a legtöbbet a népességfogyás és a társadalom elöregedése ellen. Ma Budapesten több száz nagycsaládos ünnepel és hordozza a társadalom számára az üzenetet, hogy az értékek legyőzhetik a társadalom közömbösségét.

- Külön megköszönöm Régiós vezetőinknek, elsősorban Várdainé Kiss Krisztinának a támogatást, a sok segítséget, melyet a rendezvény megszervezéséhez nyújtott.

Hencze Sándor a község polgármestere is köszöntő szavakat intézett a régiós vendégekhez és a helybeliekhez. Ez után a Kolibri Nagycsaládos Egyesület (Hajdukovo, Vajdaság) elnök asszonya, Gajda Nóra üdvözölte az egybegyűlteket és köszönte meg a szívélyes fogadtatást az ötvenfős küldöttség nevében. Őt követte Vásárhelyi Teréz, a Ludas, vajdasági település Ludas Matyi Művelődési Egyesület elnöknője. A ludasi művelődési egyesület kedves műsorral ajándékozta meg a találkozó résztvevőit, ami nagy sikert aratott. További izgalmas tevékenységek vártak még a vendégekre, folytatódtak a délelőtt megkezdett kézműves foglalkozások, az arcfestés, a társasjáték és sakkverseny, a sportvetélkedők, és volt lehetőség falunézésre kocsikázással és ingyenes lovaglásra. De akinek kedve támadt jó zenét hallgatni, az részt vehetett a Hungarokarma Zenekar koncertjén is. A határon túli vendégeink megtekintették a katolikus templomot is, ahol Sebestyén Gáspár fogadta az odaérkezőket. A vajdasági küldöttség estig maradt, így a vacsora után részese lehetett a Hungarokarma Zenekar következő, immár nyilvános koncertjének, ami 19 órakór kezdődött. Egyesületünk egy jól sikerült találkozót mondhat magáénak. Úgy érezzük, hogy a részvevők jó szívvel fogadták igyekezetünket, és szívesen vettek részt a programokon, melyek szándékunk szerint mindenkinek hasznos időtöltést, kellemes szórakozást jelentettek, ugyanakkor egy tartalmas és hosszú barátság kezdetét a vendég családokkal és a Kolibri Nagycsaládos Egyesület csapatával.

Ez úton is köszönetet mondunk mindazoknak, akik támogatásukkal segítették a találkozó sikeres lebonyolítását.

Elmo


 

                                      ISTEN  ÉLTESSEN  NOE!

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete október 24-én lesz 25 éves! Mindenki mást megelőzve, 1987-ben alakult meg, akkor, amikor egy új, valódi egyesület létrehozásához igen komoly bátorság és kitartás kellett. De nemcsak mint egyesület volt vadonatúj, hanem abban is, hogy meglátta, hogy fontos összefogni a több gyermeket, a nagycsaládot tudatosan vállaló szülőket.

Ők a társadalom jövőjéért nem szavakat hangoztatnak, hanem valóban és igazán tesznek. - Ez a kezdeményezés, érdekes módon, világviszonylatban is egyedülálló, nyugodtan nevezhetjük igazi Hungarikumnak, - mondta annak idején Kopp Mária magatartáskutató.

noe_03.jpg

Az Egyesület céljai az egész magyar társadalom legfontosabb értékeit fogalmazzák meg: az Élet, az anyaság tiszteletét, a házasságok erősítését, a jövő generációjáért érzett felelősség erősítését, egymást segítő közösségek szervezését, a nagycsaládosok sajátos érdekeinek képviseletét és szolgálatát. A nagycsaládosok a társadalom egyik kisebbsége, de társadalmunk tagjai közül éppen ők tesznek a legtöbbet a népességfogyás, a társadalom elöregedésének krízise ellen.

Budapesten, a 25 éves születésnapi ünnepségen a vezető politikusok és országhatáron túlról érkező barátokon kívül több száz nagycsaládos ünnepel és hordozza a társadalom számára az üzenetet, hogy az értékek legyőzhetik a társadalom közömbösségét.

Isten éltessen NOE!

 


 

Együttműködő partnerünk a Hungarokarma Zenekar
    facebook: Hungarokarma Zenekar
    email: hungarokarma@gmail.com
    Tel: +36-30-400-9591

hungarokarma_02.jpg

 


 

ZENTAIAK VENDÉGLÁTÁSA

A Nagycsaládosok Dunaszentgyörgyi Egyesülete meghívására a Zentai nagycsaládosok 51 fős csoporttal érkeztek Dunaszentgyörgyre 2012. szeptember 29-én. Vajdasági testvérszervezetünket a Református Gyülekezeti Házban láttuk vendégül, és a település Szüreti napjának eseményeit tekintették meg. Megköszönjük Juhász Béla elnök úrnak, hogy látogatásukkal megtisztelték közösségünket és együtt nézhettük meg a programokat. Hálás szívvel köszönjük a segítők és támogatók fáradozását. Bízunk benne, hogy a vendégek jól érezték magukat nálunk és a barátság és együttműködés még hosszú évekig megmarad!

"Szüreti napra várta a község apraja - nagyját a helyi iskola és önkormányzat szeptember 29-én. Már kora reggel álltak a sátrak és gyülekeztek az árusok, kézművesek, és a főzőverseny résztvevői. Összesen tizenhárom bográcsban főtt délelőtt az ínycsiklandó étel.

A Nagycsaládosok Dunaszentgyörgyi Egyesületét a főzőversenyen Simon Károlyné, Marika képviselte, pörköltet készített.

szuret_056.jpg

A délelőtt folyamán került sor a közösségi vendéglátó pavilon ünnepélyes átadására is. A pavilon felépítése pályázaton nyert összegből történt. Az Ezredéves Kert és Borkultúra Kör tagjai a faluház pincéjében borkóstolóra várták az oda látogatókat, a község gazdáinak boraiból. A gyerekek sem maradtak tétlenül ezen a délelőttön. Volt kispályás foci, és kézműves foglalkozás a kicsiknek. Őszi képeket rajzoltak, satíroztak, készítettek levél lenyomatot zsírkrétával és képeket ragasztással, valamint papírhajtogatással.

Délután háromkor, az iskolások és az óvodások magyar ruhában felsorakozva várták a felvonulás kezdetét. A feldíszített vendéglátó pavilon alatt adtak rövid műsort az esemény főszereplőivel, majd megindult a hosszú menet, a megszokott útvonalon, a település utcáin.

A kulturális műsor délután öt órakor vette kezdetét, Kovács Gergő énekes-előadóművész produkciójával, aki a jól ismert slágerekkel megalapozta a hangulatot, a közönség vele együtt énekelt. Őt a Vadrózsa Népi Együttes követte a színpadon, valamennyi korcsoport fellépett, a Bartina Zenekar kíséretében. A Szelíd Rózsák Nyugdíjas Kórus népdalcsokorral, majd Benedeczki György, a Honfoglalás című dal eléneklésével zárta a helyi fellépők sorát, hogy átadják helyüket az Apolló 23 együttesnek, akik elsősorban a tini lányok körében arattak osztatlan sikert. Az egész napos rendezvényt bál zárta".

/A Szentgyörgyi Hírhozó írása alapján/

 


 

A ZENTAI CSATA 315. ÉVFORDULÓJÁRÓL EMLÉKEZTEK MEG A VAJDASÁGBAN A TISZA-PARTI VÁROS LAKÓI

A Nagycsaládosok Dunaszentgyör



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 19
Tegnapi: 10
Heti: 67
Havi: 327
Össz.: 119 156

Látogatottság növelés
Oldal: PROGRAMOK 2013.
Nagycsaládosok Dunaszentgyörgyi Egyesülete - © 2008 - 2024 - dnagycsalad.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »