Nagycsaládosok Dunaszentgyörgyi Egyesülete

"MIKÖZBEN MEGPRÓBÁLUNK MINDENT MEGTANÍTANI GYERMEKEINKNEK AZ ÉLETRŐL, GYERMEKEINK MEGTANÍTJÁK NEKÜNK, HOGY MIRŐL IS SZÓL AZ ÉLET"

 

   A K T U Á L I S

 

Állatkerti kirándulás 2014. július 19-én, a Nagycsaládosok Dunaszentgyörgyi Egyesületének szervezésében

Kora reggel indultunk a budapesti állatkertbe, hogy elkerüljük a nagy meleget. Két buszra is szükségünk volt, mert 95 fő jelentkezett az útra. A buszozás sokaknak alvással, nézelődéssel, másoknak zenehallgatással és beszélgetéssel telt. Gyorsan odaértünk, a jegyeket is hamar megkaptuk és mindenki örömmel indult neki a barangolásnak. Elsőként a Japán-kert növényeit, majd az Ausztrál-ház állatait csodáltuk meg. Mindenki érdeklődve figyelte a kengurukat, emukat, melyeket meg is lehetet simogatni.

allatkert.jpg

Rengeteg állatot láttunk az Ausztrál-házban, de a legtöbb embert talán a hatalmas krokodil fogai és mozgása érdekelte. Később rengeteg halat láthattunk kis- és nagy méretben, akik vígan úszkáltak társaikkal együtt. Egy lépcső vezetett fel a Hüllő oviba, ahol a kígyók, gyíkok, békák vártak minket. Ezen az emeleten megismerkedtünk az esőerdő viharával, néhány lajhárral, krokodilokkal, halakkal és madarakkal. Utunkat a sziklák között folytattuk, ahol fókákat, pingvineket, medvét és különböző ragadozó madarakat láthattunk. A Varázshegy elvitt minket az ősembertől napjainkig, bemutatta a tengeri élővilágot, a föld alatti életet és rengeteg, számunkra addig ismeretlen rovart. Utána a szavannába vezetett az út, ahol a hosszú nyakú, barátságos zsiráfok, szelíd elefántok, bátortalan orrszarvúk és aranyos zebrák élik mindennapjaikat. Legjobban a Holnemvolt Parkot vártuk, ahol a Vidámpark régi játékai köszöntöttek minket újra. A gyerekek boldogan szaladgáltak Manófalván az aprócska házak között, ahol még a tengerimalacoknak is külön városuk volt. Ismét felfedeztük a valamikori Vidámparkból ismert játékokat, mint például a hullámvasutat, az elvarázsolt kastélyt, a körhintákat, a mesecsónakot, a barlangvasutat és a frissen elkészült játszóteret. Késő délutánig maradtunk az Állatkertben. A megbeszélt időre mindenki a buszoknál volt és elindultunk haza. Csapatunk fáradtan, de rengeteg friss élménnyel és új ismeretekkel tért haza.

Tolnai Tímea

 

___________________________________________________________

 

Kirándulás az Atomerőműbe 

A Nagycsaládosok Dunaszentgyörgyi Egyesülete a Paksi Atomerőmű Zrt. meghívására erőmű látogatáson vehetett részt 2014. június 25-én. Csoportunkat külön autóbusz vitte az erőműbe, ahol először az Atomenergetikai múzeumot nézhettük meg. Itt olyan érdekességeket láthattunk, mint az erőműhöz kapcsolódó régi reklámtárgyak, kitüntetések, újságok, ajándéktárgyak. Megtekinthettük az itt használt felszereléseket, műszereket, sugárvédelmi eszközöket. Elcsodálkoztunk a kezdetekben használt számítógépeken, mobiltelefonokon. Hihetetlen élmény volt azok között a berendezések között járni, közelebbről megnézni sőt kipróbálni azokat a berendezéseket, melyek nem is olyan régen még üzemeltek, ilyen volt például a régi sugárkapu. A galérián az atomenergiához kapcsolódó országos relikviák vannak vannak kiállítva.

eromu_00419_n.jpg

A múzeum után a Látogatóközpontba vezetett az utunk. A bejáratnál világhírű magyar tudósok mellszobrai találhatók. Az épületbe lépve egy nagy akvárium látható az Atomerőmű makettjével. A kisebb gyerekeknek külön programot szerveztek színeztek, rajzoltak. A felnőttek és a nagyobb gyerekek alapos és érthető tájékoztatást kaptak a nukleáris energia titkairól. A tárlat néprajzi bemutatóval kezdődött, Paks múltját idézve fel. A gyerekek körében a legnagyobb sikert az "energia kerékpár" jelentette mely segítségével villamos energiát állítottak elő! Lenyűgöző, hatalmas interaktív táblák kalauzoltak bennünket a világ atomerőművei között. Megnézhettük a paksi erőmű működését valósághű makettek, táblázatok, modellek segítségével. Megismerkedhettünk a radioaktív hulladéktárolást és az erőmű bővítés előnyeit. Ezután finom ebédet kaptunk, majd az üzemi terület látogatása következett ahová csak a felnőttek mehettek, a kisebbek ismét gyerekprogramon vettek részt. Mi megmásztuk a 11 emeletet, mely nem is volt akkora próbatétel, mint amitől tartottunk! Maga az üzemlátogatás fantasztikus volt! Üvegezett folyosón nézhettük meg a 2. blokk működő atomreaktorát. Ámultunk-bámultunk a hatalmas berendezések láttán, egészen eltörpül az ember mellettük. A látogatás végén mindenki ajándékot kapott és küldtünk haza szeretteinknek képeslapot. Mindent egybevetve nagyon érdekes és hasznos látogatáson vehettünk részt, amely mindannyiunkhoz közelebb hozta a titokzatos atomenergiát!

Köszönet érte a Paksi Atomerőmű Zrt-nek!

Volf Anikó

 


 

Szabadkán jártunk.. 

Szabadkán jártunk autóbuszos kiránduláson, a Nagycsaládosok Dunaszentgyörgyi Egyesülete szervezésében, 2014. május 17-én. Az időnként esős időjárás sem vette el a kedvünket a belvárosi sétától, a Városháza és környékének felfedezésétől. Megtekintettük a városházát, annak tanácstermét, és az előterében rendezett festmény kiállítást.

kep009_1.jpg

Ellátogattunk a Városi Múzeumba, ahol megnéztük a Vajdasági Magyar Képtár kiállítását, a Geréb Klára emlékkiállítást, "A molekulától a sejtig" makettkiállítást, és Mathias Hanisch késő barokk vándorfestő képeiből készített kiállítást.

Nagyon köszönjük Somogyi Kovács Hajnalka szervező munkáját, és Korponai Sonja tárlatvezető szíves kalauzolását.

 


Mesék és istennők

címmel nyilvános Népfőiskolai előadás volt a Dunaszentgyörgyi Faluházban 2014. május 12-én, hétfőn, 17 órakor, a Nagycsaládosok Dunaszentgyörgyi Egyesülete és a "Dunaszentgyörgyért" Egyesület szervezésében, ingyenes belépéssel!

 

kep008_.jpg

 

Címe: 1./ Horváth Eszter 13.N – A bennünk élő istennők
          2./ Kovács Réka 11. B – Meseterápia.

Az előadás után minden résztvevő ajándékot kapott a Nők Lapja Egészség Magazin támogatásával.

Nagyon köszönjük a Paksi Vak Bottyán Gimnáziumból érkezett "Ifjú tudorok" közreműködését, és Szabó Klára igazgatóhelyettes aszony segítségét.

 


 

Ügynökök és diktátorok

címmel nyilvános Népfőiskolai előadás volt a Dunaszentgyörgyi Faluházban 2014. április 14-én, hétfőn, 17 órakor, a Nagycsaládosok Dunaszentgyörgyi Egyesülete és a "Dunaszentgyörgyért" Egyesület szervezésében, ingyenes belépéssel! 

 nepf_14.04.14.jpg

Címe: 1./ Tinnyei Petra 11. H –  Az  ügynöklét   filmekben
         2./ Eszényi Dorka 11. H - Diktátorok a történelemben
.

Az előadás után minden résztvevő ajándékot kapott a National Geographic Magazin támogatásával.

Köszönjük a Paksi Vak Bottyán Gimnáziumból érkezett "Ifjú tudorok" fáradozását.

 


 

 Elsőnek Szulejmán, majd a gésák

címmel nyilvános Népfőiskolai előadás volt a Dunaszentgyörgyi Faluházban 2014. március 10-én, hétfőn, 17 órakor, a Nagycsaládosok Dunaszentgyörgyi Egyesülete és a "Dunaszentgyörgyért" Egyesület szervezésében, ingyenes belépéssel!  

szulejman_01.jpg

Címe: 1./ Keresztes Patrícia 10. B (VBG) – Szulejmán            

          2./ Kovalcsik Anna 10. B (VBG) – Mandarinok és gésák.

Az előadás után minden résztvevő ajándékot kapott a Cosmopolitan Magazin támogatásával.

Köszönjük a Paksi Vak Bottyán Gimnáziumból érkezett "Ifjú tudorok" közreműködését, és Szabó Klára igazgatóhelyettes támogatását.

 


 

Mangák és animék

címmel nyilvános Népfőiskolai előadás volt 2014. február 10-én, hétfőn, 17 órakor,  a Dunaszentgyörgyi Faluházban, a Nagycsaládosok Dunaszentgyörgyi Egyesülete szervezésében, ingyenes belépéssel.

japan01.jpg

Címe: 1./ Racskó Zsófia, Pfeffer Anita 11.A – Cukorbetegség.

          2./ Hauck Hajnal Csillag – A régi japán hiedelemvilág és a modern mangák és animék.

Az előadás után minden résztvevő ajándékot kapott a Nők Lapja Egészség Magazin támogatásával. Nagyon köszönjük a Paksi Vak Bottyán Gimnáziumból érkezett "Ifjú tudorok" fáradozását, valamint Szabó Klára igazgatóhelyettes asszony szervező munkáját. 

 


 

Anyakirálynő, vagy egyenlősdi? - Családmodellek /Hubbes Emese írása/

2014. a családok éve. Méltán indította a Nagycsaládosok Dunaszentgyörgyi Egyesülete a Nagycsaládosok Népfőiskolája ez évi előadássorozatát Vecsei Tünde, klinikai szakpszichológus és gyógypedagógus Családmodellek című előadásával.

nepfoiskola1401.jpg

A sokgyermekes szervezet 11 éve szervezi a Nagycsaládosok Népfőiskolája előadásait. Minden egyes alkalommal a meghívott előadó ismertet egy témakört. Az év első alkalmára felnőtt szakembert kérnek fel. A többi alkalommal diákok, „Ifjú tudorok” tudományos diákköri dolgozataiból csemegézhet a hallgatóság. A részvétel ingyenes, az előadások nyilvánosak.

Ez alkalommal is szép számú érdeklődő gyűlt össze a dunaszentgyörgyi Faluházban, 2014. január 13-án, 17 órára. Vecsei Tünde, a jól ismert, nagyszerű szakember 15 évi munkájának tapasztalatából szűrte le és állította össze írását, melyet már publikált. Most ennek anyagát ismertette. A bemutatott 9 családmodellt szemléletes képekkel tette felejthetetlenné. Feltárta az adott családszerkezetek negatívumait, esetleges hiányosságait, az azokból adódó traumákat, melyek kihatnak a gyerekekre. Rávilágított az esetleges kisgyerekkori, serdülőkori problémák hátterére. Minden esetben megoldási javaslatokat fűzött hozzá. Az előadás végén összegezte az észrevételeit és felhívta a hallgatóság figyelmét a problémamegoldó lehetőségek tárházára. Hangsúlyozta a szülők anyai, apai szerepét a gyermeknevelésben.

A gyerekekre szentelt figyelem, idő, szeretet, a szülők által képviselt határozott értékrend a gyermekeknek biztonságot nyújt és eligazodási támpontot ad világunkban.

Óvjuk meg családjainkat és mutassunk példát!

--- A szerző három gyermekes családanya

— itt: Dunaszentgyörgy, Faluház. 2014 január 13. 17 óra.




 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 4
Heti: 6
Havi: 266
Össz.: 119 095

Látogatottság növelés
Oldal: AKTUÁLIS
Nagycsaládosok Dunaszentgyörgyi Egyesülete - © 2008 - 2024 - dnagycsalad.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »